passportHétköznapi életünkben az útlevelünkkel akkor foglalkozunk, amikor külföldi utazásunk alkalmával leellenőrizzük, az adott célországba utazhatunk-e személyi igazolvánnyal vagy útlevél szükséges hozzá, illetve érvényesek-e az okmányaink.

Az elektronikus útlevél és a biometrikus útlevél fogalma egyre inkább összemosódni látszik, szinte egymás szinonimájaként használják ezeket a kifejezéseket még szakmai körökben is. Az elektronikus útlevél (angolul: electronic passport, ePassport vagy e-passport) azt jelenti, hogy az útlevél tartalmaz egy elektronikus adathordozót. Ha ICAO szabvány szerinti biometrikus azonosító adatok (pl. ujjlenyomat) is vannak a chipen, akkor ezt az elektronikus útlevelet biometrikus útlevélnek nevezhetjük.

Érdekes, hogy a világ első biometrikus útlevelét 1998 márciusában, Malajziában vezették be, miután az IRIS Development nevű helyi cég kifejlesztette a technológiát. Az Európai Unióban 9 évvel később, 2009 júniusától tették kötelezővé, hogy az egyes tagállamok által kibocsátott útlevelek ujjlenyomatot is tartalmazzanak. Magyarországon 2006. augusztus 29. óta bocsátanak ki olyan útleveleket, amelyek elektronikusan, az aláírás képével ellátva tartalmazzák az útlevélen grafikusan feltüntetett adatokat. A magyar biometrikus útlevelek 2009. június 28. óta az útlevél birtokosának ujjlenyomatát is tartalmazzák. A holland útlevelek két ujjlenyomatot is tartalmaznak, az albán útlevelek tízet(!).

Az Egyesült Királyságban az elektronikus útleveleket ún. eKapuknál lehet ellenőrizni. Ezeket csak érvényes biometrikus útlevéllel rendelkező, legalább 18 éves állampolgárok használhatják. Kb. 3,4-3,5 millió db olyan brit biometrikus útlevél van használatban, melyek tulajdonosai 12-17 évesek. A glasgow-i és a stansted-i repülőtereken egy pilot program keretében az elektronikus útleveleket ellenőrző kapukat 12-17 éves fiatalok is használhatják. Érdekes tény, hogy bár a gyerekek arca folyamatosan változik, az arcfelismerő technológia képes követni ezeket a változásokat.

Az Egyesült Arab Emirátusokban bemutattak egy új okostelefonos applikációt, amellyel lehetővé vált az elektronikus útlevelek érvényességének meghosszabbítása mobiltelefonon keresztül. Az alkalmazás használatával igazolvány képet is lehet készíteni és továbbítani a rendszerben. Az Amerikai Egyesült Államokban pedig egy olyan mobil alkalmazást vezettek be, amely használatával az útlevél ellenőrzés és a vámnyomtatványok elektronikus kitöltése válik lehetővé.

A világ legkülönbözőbb részein számos olyan megoldáson dolgoznak a szakemberek, melyek a biztonságos, pontos, gyors személyazonosítás mellett többlet felhasználói élményt nyújtanak.