Az új izraeli elektronikus személyi igazolvány projekt nyertese lett a magyar Állami Nyomda, egy nemzetközi konzorcium tagjaként. A Társaság a HP Israel vezette konzorcium résztvevőjeként, a Zetes Industries partnereként, részt vesz az izraeli e-ID-kártyák fejlesztésében és gyártásában.

2008. december 1-én a MOI of Israel bejelentette, hogy a HP Israel által vezetett konzorcium nyerte az elektronikus személyigazolvány kártyák gyártására kiírt tendert. A tervek szerint, az új elektronikus személyazonosító kártya kiadása a következő év vége előtt megkezdődik. Az E-ID kártyák tartalmazzák majd a tulajdonos adatait, arcképét, digitális aláírását és biometrikus azonosítóját.

A biztonságos személyazonosításra kivételesen nagy hangsúlyt fektető projektben az Állami Nyomda a polikarbonát alapú biztonsági kártyaokmányok nemzetközileg is elismert szakértőjeként vesz részt. A Társaság évtizedes okmánybiztonsági és gyártási tapasztalatát felhasználva know-how transzfert nyújt a konzorcium számára, valamint szakértői szerepet vállal a gyártás során.

Az elmúlt években a magyar okmányok gyártása és megszemélyesítése mellett, nemzetközi presztízsét növelve többek között Írországba, Albániába és Szlovákiába szállított azonosításra alkalmas kártyákat. Az újabb megbízás egyfelől az okmánygyártás terén szerzett nemzetközi tapasztalatoknak, másfelől a Társaságnál korábban végrehajtott világszínvonalú kutatás-fejlesztésnek köszönhető.

Állami Nyomda Nyrt.

Letöltések