Minden valószínűség szerint a legtöbb hazai háztartásba hónapról-hónapra érkezik több-kevesebb számlalevél. Legyen az „sárgacsekkes”, vagy csekk nélküli, banki vagy közüzemi komoly technológiai és szakmai háttér áll amögött az A/4-es lap mögött. Bár egyre több írás foglalkozik manapság az elektronikus számlázással, tény, hogy hazánkban, hasonlóan a többi kelet-európai országhoz, mindössze az összes kibocsátott számla 1%-a elektronikus számla. Mindez azt jelenti, hogy a papír alapú számlák és velük együtt a „sárgacsekkes befizetések”még jó ideig a mindennapok részét fogják képezni a régiónkban. Többek között emiatt is van különös jelentősége annak, hogy az Állami Nyomda Nyrt. bejelentette a GPV Mail Services S.R.L. 50%-nak megvásárlását. A tranzakcióval a Társaság megduplázta romániai piaci részesedését számlalevelek gyártása terén, mivel a GPV a román számlanyomtatási és –megszemélyesítési piac egyik legnagyobb szereplője, sőt az öt legnagyobb bank közül három az ügyfele.

Láthatóan az sem rombolja hazánkban a sárgacsekkek nimbuszát, hogy ezen pénzbefizetés szabályai május 1-jétől megváltoztak, így a csekken szereplő dátum már nem a befizetési határidőt jelöli, hanem a teljesítés határidejét. Mivel az átutalás átfutási ideje adott esetben két nap is lehet, mostantól még inkább résen kell lennie mindazoknak, akik időben akarják rendezni számláikat. Persze, annak ellenére, hogy jelenleg olybá tűnik, mi magyarok szeretünk sorban állni a postán, minden bizonnyal el fog jönni az idő, amikor más fajta megoldásokra lesz igény. Ezért a számlagyártási kapacitás növelése mellett különös figyelmet fordítunk az elektronikus számlamegoldásokra, hiszen sok minden szól az e-számla mellett: költségcsökkentést jelent, környezetkímélőbb és nem kell vele egy percet sem sorban állni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az ezen a téren a régiónk előtt járó Nyugat-Európában is csak a skandináv országokban mozog 12% körül az elektronikusan kibocsátott számlák aránya, ami még mindig nem éri el az Európai Unió céljait, miszerint a számlák 15-20%-a középtávon e-számla kell, hogy legyen.

 
Bár a fentiekből is kitűnik, hogy ma az e-számla még csak periférikus termék, de ez fokozatosan meg fog változni. Nemcsak azért, mert a lakosság meg fog barátkozni a technológiával, nemcsak azért, mert egyre környezettudatosabbak lesznek a számlakibocsátók, nemcsak azért, mert a digitális tartalom archiválása, tárolása jóval könnyebb és megbízhatóbb, mint a nyomtatotté, hanem azért is, mert mindenkinek, az ügyfélnek éppúgy, mint az ügyfélszolgálatnak sokat segít a gyors és hiteles visszakereshetőség. Számunkra ugyanakkor mindegy, hogy nyomtatott vagy elektronikus egy számla, mi mindkettőre fel vagyunk készülve.