Ahogy arról már mi is többször írtunk,bár a mobilpénztárca virtuális, de ugyanúgy működik, mint egy valódi pénztárca.Persze egy-két apró eltéréstől eltekintve: nem dagadnak benne az aprók, nem szakadel benne az ötezres, nem kell benne keresgélnünk az adott üzlet hűségkártyáját,és nem gyűrődik rongyosra benne az étkezési utalvány sem. LegalábbisTörökországban a szerencsések utalványa már biztosan nem, ugyanis a Turkcellelindította a voucher-pilotját NFC mobilok számára.
Törökország piacvezető mobilszolgáltatója, aTurkcell elindította az első nem banki alkalmazásának pilotját. Az NFCmobiltelefonok számára elérhető applikációt a vállalat egyelőre csak ötven munkavállalójaszámára tette elérhetővé. A fejlesztés révén a felhasználónak csak hozzá kellérintenie telefonját az étterem vagy kávézó leolvasójához, hogy beváltsautalványát. Az érintett félszáz alkalmazott számára az ételutalványt a múlthónapban bemutatott, sajátmárkás, a Huawei által gyártott NFC-képes T20 telefonSIM kártyájára töltik fel, és résztvevők azonosítása a SIM-kártya sorozatszámaalapján történik.
Ugyanakkor természetesen más NFC-technológiástelefonnal is használható a rendszer. Sőt, Törökországban közel négy tucatolyan telefon is kapható, amellyel az „NFC bridge”technológia révén használható az alkalmazás. Ez azt jelenti, hogy, hogy atelefon SIM-jéhez mindössze egy flexibilis antennát kell csatlakoztatni, amelyalkalmassá teszi a készüléket az applikáció használatára. Az áprilisban Cep-TCüzdan néven futó mobilpénztárca program így olyan népszerű készülékeken ishasználható, mint a Samsung S5230.
Amennyiben a projekt sikeresnek bizonyul, amásodik fázisban a Turkcell kifejleszt egy összetettebb, több funkcióvalrendelkező Ticket Restaurant alkalmazást, amelyet már OTA-n (over-the-air)keresztül tud majd feltölteni a SIM-kártyára.
Pénztárca első alkalmazása a Yapi Kredi Bankáltal kiadott PayPass fizetési applikáció volt, amelyet a Garanti Bank hasonlóMasterCard virtuális kártyája követett. Ugyanakkor az ételutalvány nem azutolsó szoftver a nem banki megoldások terén, ugyanis a Turkcell az év végéigközlekedési jegy és hűségprogram alkalmazást tervez még elindítani. Emellett azEdenred (korábbinevén Accor Services) szintén azt tervezi, hogy további negyven országbanindítja el ételutalványainak mobilverzióját, amihez természetesen a kontaktusnélküli mobiltechnológiát kívánja használni.
Fényképek: www.turkcellmedya.com, www.teknoblog.biz