Budapest, 2012. február 7. – A Superbrands égisze alatt létrehozott MagyarBrands bíráló bizottsága 2011 legjobb hazai üzleti márkái közé választotta az Állami Nyomdát.

Február 1-jén vette át Zsámboki Gábor, az Állami Nyomda Nyrt. vezérigazgatója a MagyarBrands díjat. Az elismerés odaítélése elsősorban olyan számszerűsíthető szempontok alapján történt, mint a hazai piacon való jelenlét, a magyar tulajdonosok és menedzsment tagok aránya, valamint a hazai foglalkoztatás mértéke. A 160 éves Állami Nyomda e kritériumok mellett szakmai és társadalmi reputációjával, valamint Magyarországhoz, a magyar emberekhez való kötődésével vált érdemessé az elismerésre.

Az 1851-ben alapított Államnyomda jogutódjaként és az első hazai bélyeg gyártójaként a Társaság másfél évszázada hazánk vezető biztonsági nyomdája. Nevéhez hazai biztonsági nyomtatványok ezreinek elkészítése fűződik a részvényektől kezdve az értékpapírokon át a választási nyomtatványokig. Az elmúlt két évtizedben a megváltozott követelményekre reagálva az Állami Nyomda elsősorban olyan biztonsági termékeket gyárt és fejleszt, mint a hazai okmányok, chipes és kontaktus nélküli kártyák vagy a fejlesztés alatt álló, nemzetközi standardoknak is megfelelő mobilfizetési megoldások.

„Ez az elismerés nemcsak azt a több mint félezer magyar munkatársunkat illeti, akik jelenleg a Nyomdában dolgoznak, hanem azt a sok tízezer kollégát is, akik az elmúlt 160 évben sikerre vitték a céget. Bár üzleti és intézményi partnereknek fejlesztjük és gyártjuk termékeinket, de nincs olyan magyar ember, aki ne találkozott volna velünk. Születési anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, útlevél, bankkártya – termékeink biztonsága végigkíséri mindannyiunk életét.” – mondta Zsámboki Gábor, az Állami Nyomda vezérigazgatója.�

Állami Nyomda Nyrt.

 

Rendszerben gondolkozunk

Az Állami Nyomda Nyrt. Magyarország egyik legnagyobb, a CEE régió vezető biztonsági nyomdája. A Társaság az elmúlt évek portfolió-fejlesztésének köszönhetően komplex adatlogisztikai megoldásokat kínál a személyazonosítás, a termékazonosítás és a nyomtatvány-menedzsment területén. Az okmánybiztonságra és mobiltechnológiára fókuszáló fejlesztései révén olyan termékeket és szolgáltatásokat nyújt, mint az e-ID vagy a fejlesztés alatt álló, legkorszerűbb mobilpénztárca megoldások. Nemzetközi minősítései és bizonyítványai (Nemzeti „Szigorúan titkos!” minősítés, NATO „Titkos!” minősítés, EU „Titkos!” minősítés, EMV MASTERCARD és VISA bankkártya-gyártói és megszemélyesítői engedély, CWA 14641 High Security Printer tanúsítvány, MASTERCARD CQM tanúsítvány, AQAP 2110 tanúsítvány, ISO 9001, 14001 és 27001 tanúsítvány) a legmagasabb szintű biztonságot garantálják az okmány- és kártyagyártás és -megszemélyesítés, illetve a nagytömegű levelezés terén. Az Állami Nyomda Nyrt. részvényei 2005 decemberétől a Budapesti Értéktőzsdén forognak (ticker: ANY). Nyilvánosan működő részvénytársaságként az Állami Nyomda pénzügyi adatai publikusak, elérhetők a tőzsde honlapján (www.bet.hu), illetve a Társaság weboldalán (www.allaminyomda.hu).

Letöltések