A 4-1-gyel végződött Németország-Anglia világbajnoki nyolcaddöntő után nem elsősorban a németek lehengerlő játékára fókuszáltak a híradások, hanem Lampard gólvonal mögé pattanó, de meg nem adott lövésére. Az eset a nap másik vitatott góljával tovább növelte azok táborát, akik a világ legnépszerűbb sportját szeretnék a 21. századba átvezetni. A tradíció vs igazságosság polémiában Sepp Blatter és csapata egyre nagyobb hátrányban van, főleg mivel egy-egy meg nem adott gólon már nemcsak a becsület, hanem rengeteg pénz és nemzetek önbecsülése is múlik. Természetesen számos megoldási javaslat látott az elmúlt években napvilágot, de mind közül az egyik leginnovatívabb a CTRUS. Nem valószínű, hogy egy hamar BL-döntőt játszanak ezzel a játékszerrel (bőrlabdának nem mernénk nevezni), de minden megtörténhet.
Az AGENT által tervezett CTRUS fantázianévre hallgató focilabda lezárhatja a gólbíró bevezetéséről folytatott vitákat., és egyfajta garanciát jelenthet a mérkőzés pártatlan levezetésére – már, ami a gólok megítélését jelenti. A CTRUS működési elve alapanyagának mechanikus tulajdonságain alapul. A labda ugyanis egyfelől egy belső magszerkezetből és egy külső, hálós kialakítású héjból áll, és nem bőrből, hanem rugalmas polimerből, ún. elasztomerből készül. A játékszer különböző elemei más-más keménységűek függően attól, hogy a szerkezetben hol helyezkednek el. A laszti rugalmasságáról maga az alapanyag gondoskodik, amely így felveszi a versenyt egy hagyományos labda ruganyosságával anélkül, hogy levegőt kéne fújni bele.
De nem is ezek, hanem a benne alkalmazott technológiák adják a labda forradalmi jellegét. A játékszer lelkét képező magban a kor elfogadott kommunikációs megoldásait alkalmazták. A GPS-es helymeghatározás lehetővé teszi, hogy a labda pontos pozíciója pillanatok alatt meghatározható legyen, emellett folyamatosan mérhető lesz, a lövések ereje, sebessége. Az adatok kommunikációját a stadionban található központtal egy RFID-chip segíti ezzel is új utat nyitva a technológiában rejlő lehetőségek terén.
A labda anyaga képes elszíneződni olyan, a mérkőzés kimenetele szempontjából kritikus szituációkban, mint a gól, a leshelyzet, vagy mikor elhagyja a játékteret. Emellett a benne található kamera olyan felvételeket szolgáltathat a játékvezetők és a tévénézők számára is, amelyekről korábban csak álmodozhattak a sportág szerelmesei. Mindezen pozitívumok talán el tudják feledtetni a játékosokkal és a rajongókkal, hogy a lasztiban nem bőrből van, és még levegő sincs benne.

Végezetül a tények persze ettől még tények maradnak, azaz Lampard gólja bent, de a németek teljesen megérdemelten jutottak tovább…majd estek ki a spanyolokkal szemben az elődöntőben.

https://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=9612176&server=vimeo.com&show_title=1&show_byline=1&show_portrait=0&color=00ADEF&fullscreen=1

fotók: https://www.plusmood.com/, https://www.infoniac.com/