Magas szakmai elismerést ítéltek oda Lángos Gyulának, az Állami Nyomda pásztói gyáregysége igazgatójának. A nyomdász szövetség által kiosztott díjjal a szakember eddigi tevékenységét és az új, innovatív nyomdaipari technológiák meghonosításáért tett erőfeszítéseit jutalmazták.

A Nyomda- és Papíripari Szövetség 2010-ben is odaítélte az egyik legrangosabb szakmai elismerést, a Hess András díjat. Az idei nyolc jutalmazott között volt Lángos Gyula, az Állami Nyomda Nyrt. pásztói gyáregységének vezetője is. A több évtizedes nyomdaipari tapasztalattal rendelkező igazgató nyomdafejlesztési tevékenységével, a vezető technológiák hazai bevezetésével és az innovatív megoldásokra való nyitottságával érdemelte ki a Szövetség díját.

Pályafutását az Athenaeum Nyomda gépmestereként kezdte, amivel dédapja, Hornyánszky Viktor, a cs. és kir. Udvari Nyomda tulajdonosának nyomdokaiba lépett. Elvégezte a Könnyűipari Műszaki Főiskola műszaki szerkesztői szakát a nyomdaipari tanszéken, majd a ranglétrát végigjárva 1987-től Állami Nyomda pásztói egységének vezetője lett. Jelenleg is részt vesz olyan vezető megoldások hazai alkalmazásának bővítésében, mint a flexo-technológia, illetve mint a nyomdaiparban óriási távlatokat nyitó elektronikus alkalmazások.

Letöltések