A Nyomdász Szövetség életműdíjára évről-évre a szakma képviselői jelölik az arra érdemesnek tartott nyomdaipari szakembereket, akik közül a Szövetség elnöksége választja meg a díjazottat. Az elnökség idén a hét jelölt közül Gyergyák Györgynek, az Állami Nyomda vezérigazgatójának ítélte oda az elismerést. A kitüntetés elsődleges indoka a díjazott négy évtizedes szakmai múltja, mely során nemcsak a kollégák szeretetét vívta ki, hanem munkájával jelentősen hozzájárult a hazai nyomdaipar fejlődéséhez. A nyomdaipari technológiák – mint amilyen a kártyagyártás – fejlesztése terén kifejtett tevékenysége, szakmai szervezőmunkája és többek között az Állami Nyomda tőzsdei bevezetésénél elért eredményei mind hozzájárultak a díj odaítéléshez.

Gyergyák György rövid életrajza

Gyergyák György (59) az elmúlt negyven évben a nyomdaipar szinte minden területén szerzett tapasztalatokat, a színes folyóiratgyártástól a biztonsági nyomtatványokig. 1967 és 1983 között az Athenaeum Nyomdában eleinte szakmunkásként, azt követően pedig művezetőként dolgozott, majd 1983-tól kereskedelem szervezővé nevezték ki. Az időközben, 1977-ben megszerzett könnyűipari üzemmérnöki képesítést, 1987-ben könnyűipari gazdasági szaküzemmérnöki diploma követte.
1985-től közel egy évtizeden keresztül a Számítástechnikai Ügyvitelszervező Vállalat (SZÜV) Nyomdánál dolgozott, mint igazgató-helyettes. Magyarország akkori legnagyobb üzleti nyomtatványgyártójánál szerzett vállalatirányítási gyakorlatot, 1994-től vezérigazgatóként kamatoztatta az akkor már magánosított Állami Nyomdánál.
Az Állami Nyomda vezérigazgatójaként kiemelt szerepet játszott a Társaság termék- és szolgáltatási portfoliójának átalakításában. Vezetése alatt olyan speciális nyomdatermékek gyártását, illetve technológiák alkalmazását indította el a vállalat, mint a kártyalapú okmányok, chipes bankkártyák, vagy éppen a rádiófrekvenciás azonosítás. Ennek eredményeként az 1993-as 670 millióról, 2006-ban már 14 milliárd forint fölé emelkedett a vállalatcsoport éves árbevétele.
2005 decemberében a Budapesti Értéktőzsdére vezette be a Társaságot, amely az elmúlt években létrehozta román, bolgár, orosz és szlovák érdekeltségeit is. Vezetése alatt az Állami Nyomda Nyrt. a közép-kelet-európai régió biztonsági nyomdaiparának második legnagyobb árbevételű szereplőjévé vált.

Letöltések