A Nyomda- és Papíripari Szövetség idén is kiosztotta az egyik legrangosabb hazai szakmai elismerést, a Hess András díjat. A szűken vett szakmán kívül talán kevesen tulajdonítanak az ilyen díjaknak nagy jelentőséget, pedig ezek a korántsem ok nélkül odaítélt elismerések nemcsak a múltról, hanem a jövőről is szólnak. Ezt jól mutatja, hogy az Állami Nyomda pásztói gyáregység-igazgatója, Lángos Gyula nemcsak, sőt nem elsősorban szakmai múltja, tapasztalata miatt kapta meg a Hess András díjat – bár eddigi pályafutása révén is bőven kiérdemelte volna –, hanem a hazai nyomdaipar és ezen belül is leginkább a biztonsági nyomdaipar fejlesztéséért ítélték oda számára ezt a kitüntetést. Az esemény kapcsán mindenképpen érdemes pár szót ejteni arról, hogy miért fontos, hogy kik dolgoznak a Nyomdánál, és miben áll a kiváló szakembergárda jelentősége.
Az Állami Nyomda elmúlt kb. két évtizede a Társaság több mint másfél évszázados történetének egyik legsikeresebb korszaka. Ez nem elsősorban abban mérhető, hogy hogyan alakult a Nyomda árbevétele – egyébként több mint húszszorosára nőtt –, hanem abban, hogy tudott-e reagálni a körülötte változó világ kihívásaira, tudta-e követni, sőt tudta-e alakítani az iparági trendeket. A válasz pedig határozott igen.

A nemzetközileg is elismert szakembereknek köszönhetően mind az okmánybiztonság, mind a ter-mékbiztonság, mind pedig az adatlogisztika terén komoly fejlődést tudhat maga mögött a cég. Csak hogy néhány példát említsünk:

  • A kilencvenes évek első felében még – az akkori igényeknek megfelelően – csekkeket nyomtattunk, majd mágnescsíkos, később chipes bankkártyát gyártottunk, és gyártunk, ma pedig a fejlesztéseink már mobilfizetési megoldások biztonságos kialakítására fókuszálnak.
  • A keményfedeles személyigazolvány rendszerváltás utáni lecserélése során Európában az elsők között alkalmaztuk a lézergravírozás technológiáját a kártyaokmányok esetében, mitöbb mára a legmodernebb biztonsági megoldásokkal bíró, saját fejlesztésű e-ID-val rendelkezünk.
  • A több mint húsz, magasan képzett szakembert foglalkoztató Okmánybiztonsági Laboratóri-umunk az elmúlt évtizedben is élen járt a biztonsági nyomdafestékek fejlesztése terén, ami az elmúlt időszakban az MTA Műszaki és Fizikai Anyagtudományi Intézetével közös nanofesték fejlesztésével újabb, a nemzetközi trendeket is alakító szintre jutott.

Mindezen fejlesztések az újdonságra fogékony, a változásokra nyitott szakembereknek köszönhetően lehettek sikeresek. Ez a munka azonban, főleg mivel sok esetben a bűnözők előtt kell járnunk egy-két lépéssel, nem állhat meg. Éppen ezért a legfontosabb feladat a biztonsággal kapcsolatos jövőbeni trendek, szükségletek, igények, elvárások megértése. Ehhez megfelelő rutinnal, szaktudással és érzékenységgel rendelkező kollégákra van szükség, és nem utolsó sorban vízióval arról, hogy

  • néhány év múlva mire használjuk a mobilunkat, hogy
  • néhány év múlva mivel és hogyan azonosítjuk magunkat, hogy
  • néhány év múlva hogyan ellenőrizhetjük az élelmiszerek biztonságos eredetét, hogy
  • néhány év múlva hogyan fizethetünk a tömegközlekedésért, hogy
  • néhány év múlva hogyan lesz egyszerűbb és biztonságosabb az egészségügyi adataink elérése.