December 5. az önkéntesség nemzetközi napja, ami jó alkalom arra, hogy összefoglaljuk, csak az idei évben milyen sok jótékonysági akcióhoz csatlakozott az ANY csapata.

Az év elején, a Fogadj örökbe egy ovit! programhoz csatlakozva szárnyaink alá vettük a szatmárcsekei Kölcsey Ferenc Óvodát, ahová azóta már több  szállítmány adományt juttattunk el a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Tavasszal, a koronavírus járvány kezdetén, rengeteg csokit, kávét, desszertet és ropogtatnivalót küldtünk a Szent László Kórház dolgozóinak, támogatva ezzel fáradhatatlan munkájukat. Nyáron pedig könyvekkel, játékokkal, konyhai és elektronikai eszközökkel, bútorokkal járultunk hozzá a Felsődobszai Iskoláért Alapítvány tevékenységéhez.

Nemrég érkezett meg az a raklapos szállítmány a Bethesda Gyermekkórház kis lakóinak, ami az Egészségszövők című mesekönyv második kiadásának 4000 példányát tartalmazta. A terápiás meséket tartalmazó kiadvány megjelenéséhez szükséges összeghez többek között az ANY is hozzájárult, emellett leányvállalatunk, a Gyomai Kner Nyomda gyártotta a könyveket, szintén támogatóként.

Nagyszerű érzés közreműködni egy újabb nemes cél megvalósulásában, hálásak vagyunk cégünk és munkatársaink szolidaritásáért, köszönjük a rendszeres felajánlásokat, jó ilyen közösségben dolgozni!