Minden évben két olyan nap van a világon, amikor amatőr csillagászok kiteszik a forgalmasabb helyekre távcsöveiket, és lehetőséget adnak minden arra járó érdeklődőnek, hogy megcsodálhassák lenyűgöző égboltunk látványát. A Csillagászat Napja rendezvény 1973-ban indult, és Magyarországon is már több mint két évtizedes múltja van. A holdfázishoz igazodó, mozgó ünnep a tavaszi és az őszi időszakban is több ezres tábort csábít ezekre a nyilvános távcsöves bemutatókra.
A jeles nap kapcsán nemcsak űr-, hanem időutazásra hívjuk olvasóinkat, hiszen a világegyetem és látványosságai az első űrséta óta már több alkalommal is megihlették megrendelőinket és kollégáinkat. Kutatásaink egészen a kezdetekhez nyúlnak vissza. A 60-as évek elején, az akkori Állami Nyomda dolgozói pár nap alatt készítették el a Szovjet ember első a világűrben elnevezésű két címletből álló bélyegsorozatot, amelyek Gagarin első világűrben végrehajtott repülésének állítottak emléket 1961-ben.
1980 májusában Farkas Bertalan magyar űrhajós is történelmet írt. Űrutazásának 25. évfordulójára készült 2005-ben az az emlékbélyeg, melyen fő motívumként a Szojuz űrhajó jelenik meg, a háttérben pedig a Föld felszínén a Balaton és Duna vonala utal hazánkra. A grafika űrpilótánk aláírásával, a repülés dátumával és a magyar zászlóval lett teljes egész.
Farkas Bertalan neve egy másik termékünkhöz is kapcsolódik, ugyanis a Magyar Posta 2020-ban a magyar vonatkozású űrrepülés 40. évfordulójára is kibocsátott egy bélyegkisívet. A kiadvány egyes címletein a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ, a Szojuz–36 űrhajó startja, a Szaljut–6 űrállomás és a Szojuz–35 visszatérő kabinjának képe jelenik meg.
Nemcsak magyar asztronauta, hanem magyar építésű műhold is megjárta már a világűrt. A Masat-1 elnevezésű mesterséges égitest sikeres pályára állásának tiszteletére 2012-ben adtak ki postabélyeget. A bélyeg specialitása, hogy a publikálásának időpontjában a magyar műholdról különleges üzenetet vehettek a rádióamatőrök.
Ofszet és UV-eljárás kombinációjával szintén nálunk készült az az alkalmi bélyegkisív, amely a 2015-ben aktuális űrkutatási évfordulók és események alapján, a valóság és a fikció megelevenedésével, fotó és gyermekrajzszerű ábrázolások segítségével láttak napvilágot. A kisívet UV fénybe helyezve szövegesen olvashatók az érintett események, valamint előtűnnek Naprendszerünk bolygói is.
2018-ban az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására jelent meg a Tejútrendszer változatos alakzataiból válogatott bélyegkisív, amely címletein négy látványos jelenség lett megörökítve. Mindegyik a csillagok életútjának egy-egy állomásába enged betekintést, hangulatában pedig utal az emberiség és a világűr még felfedezetlen rejtelmeire.
Néhány éve Felix Baumgartner mutatványa ihlette meg az ANY bankkártyáinak mintakollekcióját is. A világhírű extrém sportoló az első ember, aki ejtőernyős ugrás során lépte át a hangsebességet. 2012. október 14-én 39 045 méterről ugrott ki, 1342,8 km/h sebességgel zuhant a Föld felé a hangsebesség 1,24-szeresét elérve, 4 perc 19 másodpercet töltött szabadesésben, és végül sikeresen földet ért. Ezzel a teljesítményével a Guinness rekordok könyvébe is bekerült. A kártyaminták speciális felületkezeléssel, színváltó pigmentekkel, különleges lakk megoldásokkal jelenítik meg a kozmosz csodáit, miközben elrugaszkodnak a földi valóságtól.
Az elmúlt 60 évben a világűr érdekességei számos alkalommal inspirálták az alkotókat, bízunk benne, hogy a jövő felfedezéseinek hasonlóképpen állítunk majd emléket leendő termékeinkkel.