Sokan még mindig kétkedve tekintenek a biometrikus technológiákra, sőt számos jogvédő szervezet határozottan ellenzi az alkalmazásukat. Természetesen egy eszköz akkor jó, ha jó célokat szolgál, jó célokra használják. Az FBI pilot programja a bizonyíték arra, hogy az ujjlenyomat adatbázisok sokkal inkább védik a tisztes polgárokat, mintsem fenyegetik őket. Éppen ezért a rosszfiúk jobban teszik, ha elkerülik Houstont és környékét.
Öt helyi rendőrségi szervezet vesz részt abban a programban, amely az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) következő generációs azonosítási rendszerét teszteli. A pilot keretében a rendőrök olyan kézi, ujjlenyomat-szkennert használnak, amely minden tekintetben hatékonyabb a korábbi rendszereknél.
A jelenleg próbaüzemben működő rendszer számos tekintetben javít a korábbi, még 1999-ben csatasorba állított megoldáson. Az egy milliárd dollárból megalkotott szisztéma jóval nagyobb adatviteli sebességet tesz lehetővé a városi vagy tagállami rendőri szervek és a szövetségi bűnügyi adatbázis között. A rendőr által a helyszínen beszkennelt ujjlenyomat-mintát a kézi eszköz összeveti az FBI adatbázisával, így adott esetben másodpercek alatt bizonyítékot szolgáltatva az intézkedő kollégáknak az ellenőrzött személy esetleges terrorista kötődéseiről vagy korábbi szexuális bűntetteiről.
A Repository for Individuals of Special Concern (RISC) elnevezésű rendszert úgy fejlesztették ki, hogy az minden tekintetben fel tudja váltani a több mint egy évtizedes, az összes tagállamban használt korábbi szisztémát. Bár jelenleg csak ujjlenyomat-szkennelésre használják a kézi eszközt, annak kialakításakor figyelembe vették más biometrikus technológiák jövőbeni alkalmazását, így a készülék alkalmas az íriszazonosításra és az arcfelismerésre is, sőt minimális fejlesztéssel lehetővé válik a testtartás vagy testillat alapján történő azonosítás is.

Amellett, hogy az RISC-nek optimális esetben 16 másodpercre van szüksége egy ujjlenyomat azonosítására, nagyban növeli a találati hatékonyságot is. Míg a korábbi rendszer pontossága 92% volt, addig az újé már 99,6%. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az adatlekérési kapacitás napi 200.000-ről 900.000-re nőtt, tisztán látható, hogy milyen mérvű fejlesztést hajtottak végre.
John Traxler, az FBI következő generációs azonosítási rendszerének vezetője elmondta, a rendszer célja a legveszélyesebbnek számító bűnözők kiszűrése. A 2009-ben elindított projekt segítségével az első évben 176 gonosztevőt kaptak el, akik többsége a régi azonosítási eljárás használatával ma nem lenne rács mögött. 

https://www.youtube.com/get_player




Fényképek: www.fbi.com, www.engadget.com
Videó: www.post-gazette.com