Bejelentkezés

Exportban erősít a Nyomda

Továbbra is növekszik az export, az első félévben meghaladta a 4 milliárd Ft-ot, amely a Nyomda csoport bevételének már 39%-át teszi ki.

Az ANY Biztonsági Nyomda 2015. első félévében 10,3 milliárd Ft-os árbevételt ért el, amely 10%-kal alacsonyabb, mint az előző év első félévében, amikor a Nyomda a 2014. évi választási nyomtatványok nagy részét készítette. Az export 9%-os növekedés mellett, 4 milliárd Ft bevételt biztosított, amely 39%-a az ANY csoport forgalmának. Az egyszeri tételnek számító választási munkák miatti árbevétel csökkenés ellenére, javult a Társaság jövedelmezősége, az EBITDA 3%-kal emelkedett, amely 11,9%-os EBITDA marginnak felel meg. A nettó eredmény az első félévben 487 millió Ft volt, amely részvényenként 34 Ft-os eredményt jelent.

Idén 10 éve lesz, hogy tőzsdére léptünk. Akkor csupán éves szinten 635 milliót Ft volt exportárbevételünk. Mára megdupláztuk teljes árbevételünket úgy, hogy több mint 12-szeresére növeltük az export tevékenységünkből származó bevételeket is. Ebben a félévben már 4 milliárd Ft bevétel származik a külpiacokról. Az exportnövekedést úgy tudtuk végrehajtani, hogy mindvégig megtartottuk kiegyensúlyozott gazdálkodásunkat, hiszen ebben a félévben már 34 Ft-os egy részvényre jutó eredményt értünk el. ” – fűzte hozzá a Társaság jelentéséhez Zsámboki Gábor az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. vezérigazgatója.