Sokan és sokszor vizionálják a jövőt. Az önvezető autók korában ez már nem annyira egyszerű. Hiszen számos hype-ból nem lett semmi, vagyis a technológia újra és újra próbálja átlépni a határokat, de ennek az emberi természet, a szokások gátat szabnak, vagy csak lassítják?!

A Gartner legfrissebb elemzésében, amit a Forbes amerikai kiadványa hozott le egész meglepő, talán az egész biztonsági nyomdaipart is érintő kijelentéseket tett.

A TOP 10 változás között a legtöbbet említett adatbiztonság és az azzal való visszaélés megakadályozása, vagy megelőzése a legfontosabb pont a vállalatok és a kormányzatok életében. Elhihetjük, hogy már most vannak olyan rendszerek, amelyek számos esetben felderíthetik a visszaélést, ez azonban csak fejlődni fog. A drasztikus változások között szerepel, hogy a visszaélések megakadályozása érdekében a következő 5 évben számos program végez majd ellenőrzéseket a vállalati rendszerben. Nem tudni, mi az igazán ijesztő, hogy ez megtörténik vagy, hogy már ezeknek a tevékenységeknek rövidített nevük is van, pl. RASP (runtime application self-protection).

Azzal viszont, hogy az azonosítási folyamatot a jövőben összekötjük azzal az okkal, amiért a felhasználó kéri, hogy beléphessen a rendszerbe, egészen nagyot léphet a világ. Vagyis nem csak azt ellenőrzi a szolgáltatás, hogy ki a felhasználó (IDaaS: Identity of as a Service), hanem hogy miért kíván belépni (IAM: Identity and access management). Az azonosítás is felgyorsulhat, hiszen a biometrikus azonosítók könnyen és gyorsan átveszik ezeket a feladatokat. Egyúttal viszont koncentrálódik is a piac az elmúlt hetekben bejelentett felvásárlásokkal.

Valós veszélyt predesztinálnak IoT készülékek összekötésében és menedzselésében a jövőkutatók, felhívva ezzel a figyelmet a személyiségi jogokra és a visszaélésekre. Ezért a vállalkozások és a felhasználók is egyre több pénzt költenek majd a kényelmük védelmére, vagyis az önrendelő hűtők, a távolról bekapcsolható fények, fűtés- és riasztórendszerek biztonságára.

Hol van a biztonsági nyomdák szerepe ebben a világban?

Hiszünk abban, hogy a következő évezredben is jelentősége lesz annak, hogy a személyi azonosítónkat, bankkártyánkat kézben tartva megválogathatjuk, hol használjuk és kinek adjuk oda azokat. Bízunk abban, hogy szemünket nem tudják becsapni és számos olyan elsődlegesen, akár szemmel vagy egyszerű eszközzel azonosítható biztonsági elemet kell fejlesztenünk, amely első lépésként azonosítja az okmányt vagy az eszközt. Majd ezután következhet az informatikai azonosítás és az adatbázisokhoz való hozzáférés.

eIDKövetkezetesen már évek óta az emberi érzékekben és a fejlett informatikai védelemben bízunk. Ezért is költünk szinte ugyanannyit az informatikai és az okmánybiztonsági fejlesztésekre. Az elmúlt évek egyik legszebb és messze az egyik leghatékonyabb személyazonosító okmánya lett az új magyar elektronikus személyi igazolvány, amely már most teljesíti a Gartner jóslatainak zömét. Hiszen nem csak a legfejlettebb okmányvédelmi elemeket tartalmazza, hanem a régió egyik legtöbb elektronikus alkalmazásaira is készen áll.